a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2014. március 12., szerda

A Csíki-hegyek, Sorrento és a Piktortégla-üregek


Félreértés ne essék, nem Erdélyben és nem is Olaszországban jártunk, csak a Budai-hegyekben. Mert itt nálunk is vannak Csíki-hegyek és Sorrento sziklák...
Mindez a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett természeti területén található, Budakeszitől délre, Budaörstől pedig nyugatra. A Csíki-hegyek a Budai-hegység legdélibb rögvonulata, közigazgatásilag Budaörshöz tartozik.
Gyalogosan Budakeszi határából indultunk, a zöld kereszt, a piros és a sárga sáv jelzésű turistautak mentén. Utunkat a Mária-szurdokban (korábbi nevén Meteor-szurdok) kezdtük, majd a Végvári-szikla érintésével a Csíki-hegyek oldalában található Sorrento nevű sziklákat csodáltuk meg, végül az erdőben megkerestünk néhányat az úgynevezett  piktorlégla-üregekből.

A felvételek 2014. március elején készültek, amikor már kezdett éledezni a természet, a fák rügyeztek és szépen virágoztak a hóvirágok, odvas keltikék és kökörcsinek is....


A Mária-szurdok

A Mária-sziklák a szurdok elején...


A sziklák közelebbről

Szépen nyíltak a hóvirágok.....

...a bársonyos tüdőfű...

...és a hunyor is - a háttérben készülödök egy újabb virág fotózásához



A szurdok...

...és a fölötte, körülötte magasodó sziklák




Odvas keltike is szép számmal virított már

Ismét egy bársonyos tüdőfű

Készül az újabb kép egy szép virágról...



A Végvári-szikla





A Sorrento-sziklák és környékük

Már a sziklák közelében

Kilátás az út mentén Budakeszi felé

A Sorrento-sziklák.....















Felsétáltunk még egy kicsit a sziklák fölé is



Kilátás a hegy tetejéről Budakeszire



Készül a fotó a....

...leánykökörcsinről      

Egy másik, kisebb szikla

Tovább az erdőben, a Piktortégla-üregek felé

Az 1880-as években már Budaörsön is gyakorolták a piktortégla-bányászatot, nagyrészt a Szakály, Zirkelbach, Herczog, Mayer, Dörflinger, Wendler, Busch, Herzog, Huber és az Eppich családok. Közölük Busch Károly szobafestő készített elsőként a helyben kibányászott fehéragyagból festőtéglát, azaz más néven piktortéglát. A szobafestők alapozó fedőanyagnak használták, főleg a Csíki-hegyekben és a Frank-hegyen (a mai Budaörsi-hegyen) bányászták. Amelyet később vagonszámra exportáltak a téglatelepekről "budai föld" elnevezéssel.
Ennek a tevékenységnek az emlékét őrzik a fennmaradt, részben beomlott tárlók. A piktortégla bányászok helybéliek voltak és a kibányászott budai földet szekereken fuvarozták le a telepre. A piktortégla-gyártás mára megszűnt, utoljára az 1950-es években volt rendezvényük a helyi bányászoknak. A mesterségesen létrejött lyukak, kürtők nagy részét már betömték, mert voltak közöttük igen veszélyes mélységűek, azonban még megmaradt egy-két bozót mögött rejtőző barlang, amikre a szemfüles kiránduló rálelhet.

A fenti idézet innen származik.

A Piktortéga-üregekhez a piros sáv jelzésű turistaút mentén juthatunk el, melyek már Budaörs határában találhatóak.

Szépen rügyező ágak...



Egy elhagyott pince az erdőben...

...és a belseje

Szépen virágoztak az odvas keltikék is...



Már a Piktortégla-üregek közelében járunk




Az első üreg, amit felfedeztünk


Kicsit távolabbról...

...és az üreg közelebbről

Ez a darázs is jóízűen napozott a márciusi napfényben

Mohák az üreg mellett

Egy másik, kisebb bejáratú üreg....

..és a bejárati része kötelebbről

És egy harmadik üreg. Ezeket részben már betemethették,
mert a bejárati része nagyon kicsi, szűk.

Kicsit közelebbről

Valószínű innen is bányászták a budai földet....


Egy kis rög közelebbről






A térképen még több üreg is fel van tüntetve, de mi már nem keresgéltünk tovább.
Innen indultunk már hazafelé....



5 megjegyzés:

  1. Micsoda felfedezéseket tettetek, én azoknál az üregeknél félnék! Csodás a természet hogy éled már ! Nagyon szépek a sziklás részek !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Éva! Az üregek azért nem voltak annyira veszélyesek. Beljebb menni mi sem merészkedtünk, igaz nem is nagyon lehetett volna, elég szűk volt a nyílásuk, szerencsére :-)

      Törlés
  2. Szeretek nálad olvasgatni! Sok hasznos információra lel az ember. Ha egyszer felétek tévednék, biztos vagyok benne, hogy itt nálad keresgélnék, hogy mit érdemes megnézni :-)

    VálaszTörlés
  3. Valami nem jó az órával. Én ezt a bejegyzést márc. 19-én éjjel 0:21 perckor hagytam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nelli, örülök, hogy tetszenek a képeink, leírásaink!
      Azt már én is észrevettem, hogy a megjegyzések, bejegyzések időpontja nem egyezik a mi óránkkal, valahogy más időszámítás szerint működik a blogger :-)

      Törlés