a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2015. július 18., szombat

A Dévényi Antal kilátó a Nagy-Kopasz hegyen és séta Piliscsabán


Új kilátó épült idén a Pilisben,  a Pilis hegységet és a Budai-hegyeket elválasztó nyeregben, a Piliscsaba határában lévő 447 m magas Nagy-Kopasz hegy tetején. A népszerű, fából készült építő-logikai játék, a Jenga alapján tervezett, 11,5 méter magas építmény Dévényi Antalról, Bedő Albert-díjas erdészről kapta a nevét. Tervezője Kollár József Ybl-díjas építészmérnök.

A kilátó nagyon ötletes, érdekes formájú, tetejéről a kilátás nagyon szép, minden irányban kiváló, szép tiszta időben - mint amilyen ezen a napon is volt - messze ellátni.

Piliscsaba temetője mellett parkoltunk, majd Klotildliget településrészén keresztül mentünk a kilátóhoz, és ugyanarra mentünk is vissza, ahol kicsit sétáltunk is.
Klotildliget kialakítása az 1920-as években kezdődött a Kis-Kopasz hegy lábánál húzódó területen, amely 1925-ben önálló üdülőterületté vált és kivált a községből, majd 1950-ben visszacsatolták Piliscsabához. Klotild főhercegnő, József nádor felesége (1846-1927) bronz mellszobra a Sándorffy-villa előtti kis parkban áll, a Szent László király út és József Attila utca találkozásánál.

Információk innen és innen.

A felvételek 2015. július elején készültek.


A kilátó, ahogy először megpillantottuk


Már kicsit közelebbről



Oldalnézetből....

....és alulnézetből


Táblák a kilátón


Felfelé a falépcsőkön...



A kilátó tetején, ahol igencsak fújt a szél, ami a tépett zászlón is meglátszott


Mögöttem a Pilis-tető, balra a Kétágú-hegy

Panorámaképek - kattintással szép nagyok lesznek, már amennyire a feltöltés maximális mérete engedi




Balra a Pilis-tető, jobbra a Hosszú-hegy



A kép közepén, a távolban a Kétágú-hegy látszik


Piliscsaba...

...és egy kicsit ráközelítve


Darázs a korláton

Lelátás a kilátó előtti tisztásra

Fák, sziklák a kilátó mellett

Szikla a másik irányban, a kilátó mögött

Egy szép lepke a sziklán

Már lefelé a hegyről

Végig a kilátóig sok ilyen új padot láttunk...

.....de ilyen asztalokat is. Úgy néz ki, ennél rég ehettek a turisták, pedig van abrosz is....

Már Piliscsabának Klotildliget nevű településrészén járunk.
Egy Trianon emlékmű kettőskeresztje.

A kereszt felirata közelebbről

Turulos szobor a kereszt mellett

Közelebbről...


És egy pad az emlékművek mellett

Kicsit arrébb egy szépen faragott székelykapu

A kapu közelebbi részletei....




A református templom - 1939-ben épült Kós Károly stílusában, Sorg Antal tervei szerint.

Egy kastély féleség....

...és a kapuja - régen szebb időket láthatott


A Sándorffy-villa a Klotild téren...

...mely előtt Klotild főhercegnő bronz mellszobra áll


A szobor közelről


A Sándorffy-villával szemben áll II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobra, Kutas László
 szobrászművész alkotása. A szobrot 2003-ban, a Rákóczi-szabadságharc
 kitörésének 300 éves évfordulójára állították fel.

A klotildligeti plébániatemplom, a Jézus Szíve templom


Szobor a templom bejárata felett

A templom belseje

Klotildliget térképe a téren álló táblán

A temető, a bejáratból nézve

Szintén a bejáratnál áll a II. világháborús emlékmű


Az emlékmű egyik oldala, a hősi halottak nevének egy részével