a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2016. október 6., csütörtök

A Pilis hegység legmagasabb pontjának, a Pilis-tetőnek megmászása


A Pilis hegység, és egyúttal a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a 756 m magas Pilis, más néven a Pilis-tető, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Alatta terül el Pilisszentkereszt, innen és a közeli Pilisszántóról egyaránt meg lehet közelíteni.
A Pilis-tetőn már sokszor jártunk, mert gyönyörű hegy, és mert különösebb erőfeszítés nélkül megmászható, annak ellenére, hogy a Pilis hegység legmagasabb pontja.
Ezen a szép napsütéses kora őszi napon is egy kellemes kirándulást tettünk itt, és gyönyörködtünk a pazar kilátásban, a 2014-ben felépített Boldog Özséb kilátóból.
A mostani túránkra is Pilisszentkeresztről indultunk, a temető mellett a piros jelzésen, majd a zöld jelzésen folytattuk utunkat. A szintkülönbség kb. 400 m és az út hossza kb. 5 km.

A felvételek 2016. szeptember 10-én készültek.


Indulás Pilisszentkeresztről. A háttérben a Pilis-tető húzódik.

A Pilis-tető panorámája

Már szépen értek a csipkebogyók is


A háttérben Pilisszentkereszt

Már felfelé járunk


Kilátás dél felé. Pilisszántó mögött a távolban a Ziribár és az Oszoly a Csúcs-heggyel látszik.



Kilátás Kesztölc felé


Már közel a tetőhöz - paplanernyősök ugrásra készen...




Fák takarásában áll a Boldog Özséb kilátó, mely az egykori légvédelmi rakétabázis területén kapott helyet




Bár nem nagyon látszok, de én már fent vagyok a kilátón - középen -, és integetek

És rámközelítve

A kilátó alatti terület...

...az egykori rakétabázis elhagyott épületeivel

Kilátások a 17 m magas kilátóról....






Panoráma fentről

Még egy pillantás a kilátóra, majd indulunk visszfelé


Ami a rakétabázisból megmaradt...








Visszafelé is sok paplanernyős repkedett...



Pihenő a nagy sziklánál

Kilátás Pilisszántóra...



Közeledünk Pilisszentkereszt felé







4 megjegyzés:

  1. Csodás a kilátás csak még oda felértek:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Éva! Szerencsére nem volt nagyon nehéz felmenni, a kirándulás így tényleg csodás volt :-)

      Törlés
  2. Mi is jártunk itt, emlékezetes kirándulásként őrzöm az emlékeimben. Gyönyörű hely! Csodásak a fotóid. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin! Ilyen gyönyörű helyen csak jó fotók készülhetnek :-)

      Törlés