a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2012. február 16., csütörtök

Esztergom-Búbánatvölgy és a Hideglelős-kereszt


Az Esztergomhoz tartozó Búbánatvölgyben, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán húzódik, egymást érik a kisebb-nagyobb horgásztavak. A Halas-tó, a Mini-tó, a Fürdő-tó, a Kerek-tó és a Dédai-tó körül, illetve mellette sétálhatunk. Gépkocsival is végig lehet menni a völgyben, de sokkal érdemesebb gyalogosan végigjárni a tavak környékét, mert a táj csodálatos. Aki pedig szeret horgászni, annak különösen érdemes ide ellátogatni, mert nagyon szép környezetben hódolhat kedvenc időtöltésének.

A Hideglelős-keresztet 1784-ben emeltette Nagy Mihály esztergomi gazda a Hosszú-hegy tetején, a Duna fölé nyúló szakadék sziklájára, mert családját elkerülte a járvány. Az eredeti fakeresztet az időjárás tönkretette, helyébe Simon János esztergomi érsek Bécsben vaskeresztet készíttetett, amit 1871. május 3-án szentelt fel személyesen. 1906-ban a kőbányászat miatt a sziklaorom omladozni kezdett, ezért a veszélyes sziklaormot lebontották, a keresztet beljebb helyezték. Minden év májusában körmenet indult a kereszthez. A hideglelős nevet onnan kapta a szentgyörgymezeiektől, hogy mire a körmenet felért a hegycsúcsra, az emberek megizzadtak, és az erős Duna menti szélben megfáztak, „hideglelést” kaptak. A helyi néphagyomány szerint aki háromszor megkerüli a keresztet térden csúszva, az meggyógyul.

A felvételek 2007. szeptemberében készültek, két kirándulás alkalmával.


A Búbánatvölgy

Horgásztavak a festői Búbánatvölgyben - a Halastó

A tó partja

A Mini-tó


Úszkáló kacsák a tavon

Lila akác a tó mellett


Élet a tó partján

Egy magányos gém

Szitakötő

Vadgesztenye a tóparti sétányon


A nagy horgásztó


Meglepődve vettük észre, hogy egy vadgesztenye fa nagy részben már az őszre  készülve hullatni kezdte leveleit,
de közben egy két új zöld hajtást is hozott, melyen virágok is megjelentek.

A Dédai-tó

A Dédai-tó másik oldala

A tótól északra találhatjuk a 307 m magas Szamár-hegyet

A Szamár-hegy kicsit távolabbról

A tó mellől látszanak a Duna túlpartján lévő hegyek is


Galagonya

A nagy horgásztó a Szamár-hegyről nézve

A Dédai-tó a Szamár-hegyről nézve

Az Esztergomi Bazilika is jól látszik a hegyről

Egy kicsit jobban ráközelítve


A Duna túlpartján már a felvidéki hegyek



A Szamár-hegy sziklás, meredek hegyoldalán állok

Érdekes sziklaképződmények a hegyoldalban, háttérben a Dédai-tó


A Hideglelős-kereszt

A Hosszú-hegy tetején álló Hideglelős-kereszt, mellette a szikla, ahonnan szép kilátás nyílik a Dunára,
és a Duna túloldalán magasodó hegyekre

A kereszt szemből

A kereszt és a mellette lévő sziklák távolabbról....

...és kicsit közelebbről

Pihenő a sziklán


Kilátás a Dunára, a túlparton a Felvidék

Szemben a jelenleg Szlovákiához tartozó Helemba


A kereszt melletti szikla



Kilátás a kereszt mellől



Panoráma az előző három képből: baloldalt a Szamár-hegy, majd a két sziget: balra fent a Helemba-, közelebb
a Törpe-sziget,  a túloldalon (jelenleg Szlovákában)  Garamkövesd és a Burda-hegy látható

Végezetül egy kép egy felvidéki kirándulásról - Kilátás a Duna túloldaláról, a Burda-hegyről. Szemben a Búbánat-völgy
 és környéke látszik.



7 megjegyzés:

  1. P.Éva írta......

    Gyönyörűek a képek, különösen nagyítás után olyan mintha ott lenne az ember, még talán az illatokat is lehet érezni.
    Boldog lehet, az, akinek ilyen lehetősége van, hogy élőben láthatja ezeket a gyönyörű tájakat!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. Nagyon szép kirándulás volt mindkettő.

    VálaszTörlés
  3. köszönöm, Katalin, élmény volt ez a kirándulás is!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Valóban szép képek, Látni ezeket a gyönyörű hegyeket és csodálni.
    Helembai lakosként nekem is alkalmam nyílik erre nap mint nap , de épp a másik oldalról, innen és onnan is egyértelműen elkápráztató.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! Örülök, hogy a túloldalról is nézik a képeinket :)

    VálaszTörlés
  6. Most voltunk ott két napja, a másik oldalon (Garamkövesd–Helemba) meg vagy másfél hete. Viszont nem volt ilyen szép napsütés.

    (Ervin Vértesi)

    VálaszTörlés