a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2013. december 6., péntek

Mészkőbánya Pilisjászfalunál


A székelyföldi Nagy-Somlyó és Kis-Somlyó hegyeket, illetve a köztük lévő nyerget valószínűleg sokkal többen ismerik, de itt nálunk a Pilisben is kereszteltek el két hegyet erre a névre.
Pilisjászfalu Budapest határától északra, a Pilis hegység lábánál, Pilist és a Budai-hegységet elválasztó völgyben, a Kenyérmezői-patak völgyében fekszik. Nagyon szép és érdekes kirándulás volt a Nagy-Somlyó bányájában sétálni, egyre feljebb és feljebb jutni a bánya lépcsőzetes szintjein, ahonnan messze el lehet látni.

Azóta jártunk itt 2005. nyarán is (itt tekinthető meg), amikor a már felállított stációkat is meg tudtuk nézni.

A felvételek 2010. novemberében készültek.

A két Somlyó-hegyen dachsteini mészkövet fejtettek. Ezt a mészfajtát mészégetésre, de útkövezésre is használják. A követ kezdetben a hegyek oldalában összegyűjtötték, később a kitüremkedéseket csákánnyal fejtették, vasrúddal feszítették, összetörték és lovas kocsival szállították. A kőfejtés modernebb változatában először fúrt lyukakkal lerobbantották a falat. A leomlott fal nagyobb darabjait, melyeket még nem lehetett nagykalapáccsal törni, ismét robbantották, úgy, hogy a szikla oldalára tapasztott és besározott robbanóanyag éles csattanással szétrepesztette a követ. A meszet kezdetben boksákban égették ki. A Kis-Somlyó aljában kettő a mai napig látható. 1934-ben az iparvágány mellett mészüzemet létesítettek. A Nagy-Somlyó bányáját az 1980-as években bezárták.
(idézet a geocaching.hu oldaláról)


Úton a bánya felé - távolban a Kétágú-hegy

A bánya Pilisjászfalu felől nézve....

...és kicsit közelebbről

Itt jól látszik a Kétágú-hegy jellegzetes alakja

Őszi csendélet


A bánya egykori bejárata

Kilátás Pilisjászfalura

A bánya belseje, még a "földszinten"



A kőzetek közelebbről






Még most is lehet érdekes ásványokat találni

Panoráma a bánya udvaráról




Már feljebb - mint egy kuglóf...


A bánya lépcsőzetes szintjei



Haladunk egyre feljebb....




Panoráma a bánya egyik magasabb pontjáról




A teljes panoráma (kattintással a panorámaképek is szép nagyok lesznek)



A két kereszt közül az egyik....

..és a másik



Sajnos a nap elég korán magára húzta a felhőpaplant

A Nagy-Somlyó 366 m magas teteje a barna fakereszttel




6 megjegyzés:

  1. A falu családjai koztuk a fiam Mate csaladja is papjukkal felzarándokoltak a kereszthez és ott szentmiset tartottak. Ezek mind fiatal sokgyermekes csaladok. nagyon szep kepeket keszitettel. puszi Juju

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Juju! Gondoltam, hogy neked biztosan tetszenek majd a képek, puszillak én is :-)

      Törlés
  2. Sziasztok! Mi is megnéznénk, pontosan hol kell lekanyarodni, hol lehet parkolni? Most rákerestem és elvileg ott még működik valami bánya, nem szeretnénk eltévedni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt meglátod:
      https://www.google.hu/maps/place/Pilisj%C3%A1szfalu/@47.6596027,18.7991048,637m/data=!3m1!1e3!4m2!3m1!1s0x476a7aad94d515f1:0x400c4290c1ec330?hl=hu
      Az Állomás utca és a Nagy-Somlyó utca sarkán parkoltunk. A bánya már régen nem működik.

      Törlés
  3. A másik bánya működik (a szembe oldali hegyen) de oda nem lehet „véletlenül” bemenni. Amúgy 2014 óta szép kálvária-stációk (fatáblák) is kísérik a vándorlókat.
    Részletes térkép:
    http://www.openstreetmap.hu/?zoom=17&mlat=47.65955&mlon=18.80509

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólást! A másik működő bányát nem ismerjük, de gondolom az nem is lenne ennyire érdekes.
      Azóta jártunk itt ezen a nyáron is, amikor már a stációkat is meg tudtuk nézni.

      Itt látható:
      http://karpatutak3.blogspot.hu/2015/08/kirandulas-pilisjaszfalui-meszkobanyaban.html

      Törlés